elemi logika

nemrégiben olvastam egy másik blognak a cigányok házait, családjait ért valamelyik támadással kapcsolatos bejegyzésénél egy nagyon elmés hozzáászólást, miszerint miért van az, hogy ha az elkövető cigány, azt nem szabad kimondani, de ha az áldozat az, azt igen. már nem tudom, hol volt ez, de a probléma általánosabban is érzékelhető szerintem: valahogy mintha nem értenék az emberek, hogy amikor cigányok követnek el bűncselekményt más (nem cigány) sérelmére, az miért különbözik ezektől a támadásoktól, amiket cigányok sérelmére követtek el valakik.

noshát. először is: ha a cigányokat ért támadások oka nem a megtámadottak cigány volta volt (és - félek - lesz), hanem bármi más ok - harag, féltékenység, tartozás, whatever -, miként az mindmáig nem bizonyosodott be, akkor természetesen nincs különbség. éppen igy, ha a nem-cigányok sérelmének oka nem más, mint az ő nem-cigány voltuk, akkor ezen bűncselekmények esetén is fontos szempont a rassz (vagy mi ez, sose tudom, nemzetiség?).

csakhogy a cigányok által elkövetett bűncselekmények, miként általában a bűncselekmények java részében (vélelmezem én) nem játszik szerepet sem az elkövető, sem az áldozat rasszbéli hovatartozása (valaki javitson már ki). ha egy cigány kirabol (meglop, megtámad, stb.) egy nem-cigányt, azt azért teszi, mert szegény, mert megélhetése más módon nem biztositott (aminek oka szintén ezerféle lehet, és ezek közül csak egy az, hogy nem akar dolgozni), vagy mert szimplán gonosz, a frász tudja. magyarán, okai függetlenek a megtámadott nemzetiségi hovatartozásától. ugyanez a helyzet akkor, amikor a cigány cigány, a nem-cigány nem-cigány, vagy a nem-cigány cigány sérelmére követ el bűncselekményt - általában.

ezzel szemben, amennyiben ezek a támadások valóban a cigányságuk miatt irányultak ezek ellen a szerencsétlen honfitársaink ellen, akkor ez a helyzet (vagyis a nemzetiségi hovatartozástól való függetlenség) nyilvánvalóan nem áll fenn. azt most nem ecsetelném, hogy ha ez a helyzet, az milyen elképesztően és kimondhatatlanul rettenetes.

jelzem, mindezzel nem foglalok állást semmilyen módon, de azt gondolom, hogy bármiféle termékeny vitához (és majdani állásfoglaláshoz) szükséges betartani az elemi logika szabályait, lásd cim. ha hamis premisszákból indulunk ki, hamis következtetésekre jutunk ugyanis. ezt pedig, ugyebár, senki nem szeretné ebben az országban szántszándékkal?!

Mamma Mia

Az első 10 perc után gondolatban bocsánatot kértem partneremtől, hogy ezt a filmet javasoltam, de ez a film annyira bugyuta, hogy az már direkt jó, és időnként sírtam a röhögéstől, nagyon jól szórakoztunk. Csak éppen...
A főszerepben egy, a lányát egyedül felnevelő anya van, aki egy ponton valahogy úgy nyilatkozik, hogy milyen jól megvan egyedül, más se hiányozna neki, mint egy klimaxos férj. Rögtön sejtettem, hogy a végén boldogan igent mond valamelyik lehetséges apának :(
(Voltak pozitív fordulatok is a filmben, de hátha valaki még meg akarná nézni, nem lövöm le a poént.)

-

a szavak hatalma, az egy dolog.
a köveké, az meg egy egészen másik.

Rendőri védelmet az LMBT felvonulásra!

Csatlakozz a rendőrségi védelmet követelő petícióhoz!
http://www.gopetition.com/online/19811.html

Részletek itt.

150 kilós ronda henteslányok

Mai nemkedvenc sztereotípia-halmozásomat az Index produkálta: az amerikai focis nőkről szóló cikk gyönyörű keretes szerkezetben - és nem mellesleg teljesen feleslegesen - fejti ki a cikkíró azon elképzelését, hogy ezen lányok 1) leszbikusok 2) nagydarabok (avagy kövérek) 3) rondák. Majd boldogan rácsodálkozik, hogy nem azok. Ezenközben csak a leszbikusokba, valamint a nem modell-alkatú és -kinézetű nőkbe rúg bele páros lábbal. Csak gratulálni tudok.

Érdemes kiemelni a legfontosabb pontokat:

Minden amerikai focis lány leszbikus, 150 kilós és ronda. Állítják sokan, pedig. A Wolves Ladiesben az elkapónak műkörme van, ezért finoman kell dobni neki.

(címlap, beharangozó)

Kezdjük az "állítják sokan" fordulattal. A távolítás iskolapéldája, még véletlenül sem írná le egyes szám első személyben, mondjuk "gondoltam eddig". A következő mondatban pedig rögtön felismerhetjük a nőiesség igazi és egyetemes megkülönböztető jegyét, a műkörmöt; valamint megnyugodhatunk, hogy érdemes továbbkatintanunk a cikkre, hiszen nem kövér és ronda leszbikusokról lesz benne szó.

Figyelem: nincsenek 150 kilós ronda henteslányok a Wolves női amerikai foci csapatában. Mert mindenki ezt hiszi. Ez ugyanúgy a műköröm és a sminkek világa, csak itt gyakrabban verik földhöz az embert.

(lead)

Most már nem "sokan" állítják, hanem "mindenki". És henteslányok lettek hirtelen a leszbikusokból. Miért pont henteslányok? Na jó, inkább nem is akarom tudni. Felhívnám még a figyelmet az "ugyanúgy" szóra, mely implikálja, hogy a mindennapi élet szerves része a műköröm és a smink (feltételezem, a nőkre gondol ehelyt).

"A CEU-val voltunk a Margitszigeten, és ott került a kezembe a tojáslabda. Lejöttem edzésre, és azt hittem, minden amerikai focista lány leszbikus." És azok? "Nem, de ti nem azt hittétek?" Be kell valljuk, tényleg mindenféle rémképünk volt bálnatestű lányokról, akik szétvernek majd minket, de itt csupa normális lányt találtunk.

(zárás)

Vegyük észre a finom logikai ugrást, melynek során kedves szerzőnk egyenlőségjelet tesz leszbikusok és bálnatestű lányok közé, akik ráadásul agresszívak és abnormálisak is.

Azt az egyet nem értem, hogy egyáltalán miért kellett ezeket a sztereotípiákat idehozni? Miért nem bírt magáról a tárgyról írni kedves Valuska László? Egyetlen válasz jut eszembe, mely szerint többen olvasnak el egy cikket, ha az a szó szerepel az elején, hogy leszbikus, de ez elég lehangoló. Egyéb ötlet?

tűsarok (nem az, egy másik)

csókoltatom a glamourt, gondolom kizárólag rúzsos szájjal.
legközelebb majd porszívózással vagy vasalással egybekötött futóversenyt rendez valamely jóérzékű. csak hogy megmutathassuk, lehet futni háziasan és nőiesen.

Jó ilyeneket olvasni

"A spanyol katonáknak a múlt héten különleges látványban volt részük. Új miniszterük ezúttal magas sarkú cipőben, fekete kosztümben és fehér blúzban masírozott el a sorfaluk előtt. És nem elég, hogy a főnök nő, még jókora pocakját is büszkén simogatta. Carme Chacón, a szocialista kormány frissen beiktatott védelmi minisztere ugyanis hét hónapos terhes, és nem gondolja, hogy ez bármiben is akadályozná politikai karrierjét."

Inotai Edit cikke a Népszabadságban


(a biztonság kedvéért megjegyzem, hogy _nem_ a magassarkú cipő vagy a pocaksimogatás kifejezés stílusa az, ami tetszik :-))

Tereskova

Első állítás: arról vitatkozni, hogy N. K. beteg-e, vagy hogy tetszik-e nekünk ő (a szemüvegében, az affektálásával), stb., fölösleges. Az első orvosi kérdés (nem mi döntjük el), a másik meg szubjektív (mindenki eldönti magának). Ráadásul totálisan érdektelen is.
Engem pl. kifejezetten irritál, valószínűleg soha nem találnánk egymással közös hangot. És?

Második állítás: aki odáig jut el, hogy N. K. ordenáré, az vagy nettó hülye (tőlük elnézést kérek), vagy nettó álszent.

Kifejtés: Nem vagyok egy nagy feminista, ezt leszögezném. De azért azt észreveszem, hogy ma, itt, ebben az országban, és annak hozzávetőlegesen bármelyik szegletében, a legnyitottabb, legliberálisabb (úgymond), leghangosabban egyenlőségelvű csoportocskájában sem mindegy, de nagyon nem, kurvára nem, hogy férfinak vagy nőnek született az ember. Hagyjuk most az alacsonyabb béreket ugyanazért a munkáért, a háromszor annyi erőfeszítést ugyanazért az eredményért, elismerésért. Hagyjuk a házimunkát, a gyereknevelést, azt, hogy (oh MY god) ki megy gyesre. Hagyjuk a nők ősi ösztöneit is, az otthon melegét, ami persze csak az ő virágos lelkükből és dolgos kezeikből fakadhat (mert a pasi nem ér rá (?), nyilván mamutot vadászik, vagy nem tudom). Maradjunk csak a karcsú bokáknál, szőrtelen hónaljnál, csinos ruhánál. A kedvességnél. A nőiességnél (?!). A monogámiánál és „erkölcsösségnél". Mindazon jellemzőknél, amikkel ha nem bírunk, akkor vagy idiótának, vagy igénytelennek, vagy kurvának (vagy ezek tetszőleges kombinációjának) néznek minket, nők is, férfiak is.

Összegzés: N. K. – szerintem/értelmezésemben – nem tesz egyebet, mint kimondja, éspedig a legadekvátabb szavakkal, hogy mi van. P*nának nézel? Jó, akkor én egy p*na leszek. De beszélő p*na, aki ezt el is mondja magáról, méghozzá. Aki pedig erre obszcenitást kiáltva háborodik fel, nem pedig azt kiáltva mondjuk, hogy „nem igaz, soha nem tekintettem így nőre/soha nem tekintett így rám pasi", az – kedves barátaim – magamagát árulja el, de nagyon csúnyán.

menni vagy nem menni? - *izé* az újlipótvárosban

"...és aki már tucatkodik,
bármit is csinálnak, ott van a többi közt..."
(Cseh Tamás - Bereményi Géza: A 8. a 12. közül)

Hétfőn voltunk néhány százan. Hogy ma mennyien leszünk, nem tudom. Nem tudom, mert elkezdtük túl-ezelni meg -azolni megint. Ha így, akkor én nem. Ha ő is, akkor én nem.

Népek! Értem én, hogy nehéz ez. Nehéz ott lenni a tömegben. Nem úgy szól, ahogy mi gondoljuk, kiabál, pedig nem kéne, vagy nem kiabál, pedig kéne. Nem tudni, miként marad majd fenn a népi emlékezetben éppen ez a délután, és miként maradunk fenn vele együtt mi is. Ilyen ez a tucatkodás.

Én csak azt kérem, mérlegeljetek.
Egyik kezemben a vágy, hogy ne, ne legyen komilfó a cigányozás, zsidózás, se a durva, se a szofisztikált formája (vagyis: én speciel nem azért megyek oda, mert attól félek hogy most aztán átveszik a nácik a hatalmat, egy frászt. mondhatni esztétikailag zavar a jelenség. odamenni erre a "tüntetésre" részemről ugyanaz a gesztus, mint undorral nem-lapozni-át a demokratát (stb.), csak ez most látható, míg utóbbi jobbára észrevétlen.)
Másik kezemben mindaz, ami zavar: hogy politikát csinálnak belőle, hogy túllihegik, hogy agresszív lesz, hogy odajön x (aki ellopja stb. az országot) vagy épp y (aki meg máskor fasisztákkal kvaterkázik kedélyesen), és így tovább. Közösséget vállalni ezzel, ezekkel?!

Nem. Nem azokkal kell a közösséget vállalni, akik ott lesznek. Az alapkérdéssel, azzal kell közösséget vállalni. Mondjuk harminc év távlatában (már aki megteheti, hogy harminc, és ne négy években gondolkodjon), melyiknek nagyobb a súlya?

XXI. század

"Ünnepnapnak számít március 8. a Nemzetközi Űrállomáson is. Ezen a napon azonban a férfiak takarítani fognak az amerikai Peggi Whitson, az állomás első női parancsnokának irányítása alatt."

Csak engem sokkol ez a hír? Nem tudom elhinni, hogy ilyen létezhet.

Forrás

Esztétikai követelmények

"... a fogyatékkal élők ... nem felelnek meg a műsorkészítők által felállított esztétikai követelményeknek."
a teljes cikk

kis színesek

Az MTA elnököt választ, adja hírül a Népszabadság. A jelöltek névsorát olvasva feltűnt, hogy egy valami közös bennük: mind férfiak (ahogy a cikkben említett többi tisztségviselő - főtitkárjelöltek ill. az eddigi elnökök - is mind férfi). Kis keresés után kiderül, hogy a nők aránya 2004-ben az MTA rendes és levelező tagjai között 3,4 (három egész négytized) százalék volt. Ez után persze nem kellene meglepjen, hogy az elnökjelöltek között egy nő se akad.

A Narancsban már megint összekeverik a transzvesztitákat a buzikkal. A Szappanopera c. film kritikája szerint: "Aki transzvesztita, az általában ugyanis nem csacska kis tévelygő, aki csak azért lett buzi, mert még nem látott női mellet, de azért, ha jön egy fehérnép, akinek van belőle kettő is, abba simán beleszeret". Azaz aki transzvesztita, az buzi. Pedig a kettőnek (öltözködési preferenciák ill. szexuális orientáció) semmi köze egymáshoz. Mindig elszomorít, amikor ilyen megjelenik, különösen a Narancsban (hogyhogy még az olvasószerkesztő sem veszi észre?).

Egy, a blog témájához szorosan kapcsolódó szösszenet az Index híradása egy cseh tanulmányról, miszerint a családon belüli erőszaknak férfi áldozatai is vannak. Szoros olvasásra ajánlom a következő mondatokat: "A leggyakoribb, hogy a nők elszakítják barátaitól a férfit, vagy a "konyhai terrort" alkalmazzák, azaz olyan ételeket főznek, amit a férfi nem szeret. De az is gyakori, hogy szándékosan túl cukrosan és zsírosan főznek, hogy párjuk meghízzon". Helló, 2008 van (majdnem azt írtam, 2007), a férfiak is főzhetnek magukra, neadjisten a párjukra is. Amúgy meg persze ne tegyünk már egyenlőségjelet fizikai bántalmazás és főzés közé.

Több kedves olvasó jelezte, hogy mindig csak morgolódunk itt a blogon, úgyhogy jöjjön egy jó hír a végére: Amerikában megválasztották az első fekete leszbikus polgármestert. Illetve hát az első fekete vállaltan leszbikus polgármestert. Szeretném ha itthon is ilyenekről olvashatnék. Na jó, megelégszem egy cigány polgármesterrel meg egy leszbikussal, nem kell feltétlen egy személy legyen.

Őszintétlenül

Ismert közírónk (milyen az az író, aki nem köz? szép? esetleg magán?) arra szólít fel a szombati Népszabadságban megjelent cikkében, hogy beszéljünk végre nyíltan és őszintén a romákról és az ő helyzetükről. Ha jól értem, ez az őszinte beszéd azt jelentené, hogy nem mindenért a cigányokat tesszük felelőssé (ld. Magyar Gárda), de nem is kizárólag a többséget (rasszizmus narratívája).
Önmagában ezzel nem is lenne baj. A probléma viszont, hogy a cikk maga pont hogy nem a tisztánlátást szolgálja, mivel hemzseg a csúsztatásoktól és a megalapozatlan állításoktól. Lássunk néhányat:

1. "A rendszerváltozással járó roppant méretű gazdasági átalakulás, a (nevezzük így) globálkapitalista modernizáció szükségképpen és tömegesen söpörte ki a munkaerőpiacról azokat a képzetlen, munkakultúrájukat tekintve is problémás rétegeket, amelyek közé a hazai cigányság zöme is tartozott".
Mi az, hogy munkakultúrájukat tekintve is problémás? Csak nem 'a cigányok lusták dolgozni' rejtett megnyilvánulásával találkozunk? Ja nem, az nem lehet, hiszen pont azt írja a következő mondatban, hogy "a Kádár-rendszer utolsó évtizedeiben a munkaképes korú romák több mint hatvan százaléka állt alkalmazásban".
Másfelől: igaz, hogy a legkevésbé képzett munkaerőt építették le. De egyrészről megvannak a történelmi előzményei annak, hogy miért a cigányok voltak a legkevésbé képzettek, másrészt pedig lehet tudni, hogy a romákat jóval nagyobb mértékben építették le, mint a hasonló helyzetben lévő nem romákat (ajánlom Kertesi Gábor írásait a tárgykörben), ami egyértelműen közvetlen diszkriminációra utal.

2. "A munkaképes korú romák [közül az alkalmazásban állók aránya] egyes vidéki válsággócokban nulla százalékra [csökkent]. [...] A szóban forgó vidékeken élő nem romák, akiket zömmel ugyancsak roppant nehéz helyzetbe hoztak a hatalmas gazdasági változások, jórészt elkeseredett küzdelmet folytatnak a - lehetőleg munkából való - megélhetésért".
Mintha csak az akaraton múlna megint csak, a diszkriminációnak pedig semmi szerepe nincsen abban, kinek van egyáltalán esélye munkát találni (a munkaerő-piaci diszkriminációról lásd pld. Babusik Ferenc 2006-os kutatásának eredményeit).

3. "Az állami segélypolitika által felturbósított demográfiai trendek ugyanis nem csak az etnikai arányokat írják át, hanem a települési intézmények működését is".
A mondat első fele arra az előfeltételezésre épül, mely szerint a cigányok a segélyek miatt szülnek sok gyereket. Ez egy közkeletű vélekedés ugyan, de még soha senki sem bizonyította. A roma nők gyermekvállalási szokásait sok tényező befolyásolja, nem kizárólag a családi pótlék összege. Ajánlott olvasmány Janky Béla cikke a témakörben.

Még sok példát hozhatnék, de az eddigiekből is látható talán, hogy Debreczeninek először magának kellene világosan és őszintén beszélnie, de legfőképp nem hülyeségeket írnia. Ha ez megy, azután követelheti meg mindezt másoktól is.