"...és aki már tucatkodik,
bármit is csinálnak, ott van a többi közt..."
(Cseh Tamás - Bereményi Géza: A 8. a 12. közül)
Hétfőn voltunk néhány százan. Hogy ma mennyien leszünk, nem tudom. Nem tudom, mert elkezdtük túl-ezelni meg -azolni megint. Ha így, akkor én nem. Ha ő is, akkor én nem.
Népek! Értem én, hogy nehéz ez. Nehéz ott lenni a tömegben. Nem úgy szól, ahogy mi gondoljuk, kiabál, pedig nem kéne, vagy nem kiabál, pedig kéne. Nem tudni, miként marad majd fenn a népi emlékezetben éppen ez a délután, és miként maradunk fenn vele együtt mi is. Ilyen ez a tucatkodás.
Én csak azt kérem, mérlegeljetek.
Egyik kezemben a vágy, hogy ne, ne legyen komilfó a cigányozás, zsidózás, se a durva, se a szofisztikált formája (vagyis: én speciel nem azért megyek oda, mert attól félek hogy most aztán átveszik a nácik a hatalmat, egy frászt. mondhatni esztétikailag zavar a jelenség. odamenni erre a "tüntetésre" részemről ugyanaz a gesztus, mint undorral nem-lapozni-át a demokratát (stb.), csak ez most látható, míg utóbbi jobbára észrevétlen.)
Másik kezemben mindaz, ami zavar: hogy politikát csinálnak belőle, hogy túllihegik, hogy agresszív lesz, hogy odajön x (aki ellopja stb. az országot) vagy épp y (aki meg máskor fasisztákkal kvaterkázik kedélyesen), és így tovább. Közösséget vállalni ezzel, ezekkel?!
Nem. Nem azokkal kell a közösséget vállalni, akik ott lesznek. Az alapkérdéssel, azzal kell közösséget vállalni. Mondjuk harminc év távlatában (már aki megteheti, hogy harminc, és ne négy években gondolkodjon), melyiknek nagyobb a súlya?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése